04/10/2006

A MOL Románia tehetségtámogató pályázata

Három hétig lehet még jelentkezni a MOL tehetségtámogató programjára

Kevesebb mint három hét áll azoknak a rendelkezésére, akik szeretnének pályázni a MOL Segíthetek? – tehetségtámogató programjára. A MOL Románia a pályázati kiírást szeptember 19-én hirdette meg neves romániai sportolókkal karöltve. A pályázatok leadásának határideje október 20-a, a postai bélyegző dátuma.

A program célja azon 8 és 18 év közötti fiatal sportolók támogatása, akik nagyon jó eredményeket értek el országos és nemzetközi versenyeken, és anyagi segítségre van szükségük sportolói pályafutásuk folytatásához.

A jelentkezési iratcsomókat neves romániai sportolókból álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjai: Leonard Doroftei, Violeta Beclea-Szekely, Simona Amânar, Camelia Potec és Gyenes Emanuel.

“Érdeklődéssel várjuk a fiatal sporttehetségek jelentkezési iratcsomóit, hisz ezzel a programmal az a célunk, hogy hozzájáruljunk tehetségük kibontakozásához” – hangsúlyozta Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

A jelentkezők eszközbeli támogatásra (a pályázó országos és nemzetközi versenyekre való felkészüléséhez szükséges felszerelés, sporteszközök stb. megvásárlása), illetve útiköltség-térítésre (annak érdekében, hogy eljussanak országos és nemzetközi versenyekre, valamint felkészítő edzésekre, edzőtáborokba) pályázhatnak.

A MOL Segíthetek? program további részletei a www.molromania.ro honlapon olvashatók, de információk kaphatók a 0800 800 662-es zöld számon is, munkanapokon 9-16 óra között. A jelentkezési iratcsomót Kolozsvárra, az 1-es postahivatal 1144-es postafiók címre kell küldeni egy példányban.

A pályázat eredményeit 2006. december 5-én teszik közzé, és legkésőbb december 10-én  a www.molromania.ro honlapon is olvashatók.

A „SEGÍTHETEK?” nevű MOL tehetségtámogató program eredményei legkésőbb 2006. december 10-én lesznek láthatóak a www.molromania.ro honlapon.