26/07/2007
A MOL által meghirdetett Segíthetek? pályázaton – amelyre fiatal, tehetséges sportolók nyújthatták be jelentkezésüket – az igényelt támogatások összértéke meghaladta a 260 000 eurót. A MOL idei Segíthetek? programjára az ország több mint harminc megyéjéből érkeztek pályázati iratcsomók. A legtöbb dossziét Bukarestből és Hunyad megyéből küldték, az ötös toplista további tagjai Maros, Temes és Hargita megye. A 144 egyéni pályázó mellett még 31 csapat, azaz összesen 404 sportoló, is beküldte jelentkezését. A Segíthetek?-en változatos sportágak képviseltetik magukat: karaté, gyorskorcsolya, kosárlabda, torna, síugrás, dzsúdó, sporttánc, sakk, úszás, foci, karting. A pályázók többsége a kiemelkedő teljesítmény megvalósítása érdekében sportfelszerelés megvásárlására pályázott. “Örvendünk annak, hogy a fiatal tehetségek értékelik a programot, és annak ellenére, hogy a pályázati idő részben egybeesett a nyári vakációval, sok jelentkező volt. Biztosítjuk a résztvevőket arról, hogy a sportolókból álló zsűri igazságosan bírálja el pályázati anyagukat” – hangsúlyozta Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója. A jelentkezők pályázatát egy volt és jelenleg is aktív sportolókból álló zsűri bírálja el: a zsűri elnöke Violeta Beclea-Szekely, további tagjai pedig Simona Amanar-Tabara, Camelia Potec és Gyenes Emánuel. Az eredményeket szeptember 26-án tesszük közzé a www.molromania.ro honlapon. Az idei, második alkalommal megszervezett pályázaton 8 és 18 év közötti egyéni sportolók és csapatok jelentkezhettek. A pályázati kiírást május 16-án tettük közzé, a pályázatok benyújtásának határideje pedig július 18-a volt. |