12/11/2007

Díjat nyert a PR Award-on a MOL Románia

A PR Award zsűrije Silver Awarddal díjazta a tehetségtámogató programot

A MOL Románia „Segíthetek?” programja a PR Award díjátadási ünnepségén elnyerte a nem kereskedelmi kampányok kategóriájának Silver Award for Excellence díját.

„Tavaly hirdettük meg első alkalommal a Segíthetek programot, amely révén a MOL Románia fiatal sportolókat támogat a még jobb eredmények elérése érdekében, az idén már a második pályázati kiírásnál tartunk, és egyértelműen elmondhatjuk, hogy ez egy sikeres program. Mindenkinek köszönjük a program megvalósításában nyújtott segítséget: a The Practice PR ügynökségnek, az Imagine TACT ügynökségnek, a program zsűrijének, és természetesen a PR Award zsűrijének, amely úgy döntött, hogy ez a számunkra fontos pályázat nyerjen a megmérettetésen” – nyilatkozta Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.  

„A Segíthetek program a szívügyünk és örvendünk annak, hogy lehetőségünk volt az elejétől fogva részt venni a lebonyolításban. Büszkék vagyunk erre rá, és ennek köszönhetően a PR Awardon kapott díj még kedvesebb számunkra” - hangsúlyozta Stefania Stavrositu, Senior Consultant  The Practice

„Nagyon örvendünk a tehetségtámogató program számára megítélt díjnak, mert a MOL Románia társadalmi szerepvállalásának elismeréseként értékeljük. Mi közvetlen kapcsolatban álltunk a fiatal sportolókkal, és nagyon megható volt az, ahogyan folyamatosan tájékoztattak bennünket a díjakról, megnyert versenyekről” - nyilatkozta Adina Marcu, az Imagine TACT igazgatója.

A MOL Románia 2006-ban indította útjára a tehetséges, ám ugyanakkor nehéz anyagi helyzetben lévő fiatal sportolók támogatását célzó pályázati programját. Az elmúlt két évben volt és jelenleg is aktív sportolókból álló neves zsűri biztosította az elbírálások igazságosságát: Leonard Doroftei, Violeta Beclea Szekely, Simona Amânar Tabără, Camelia Potec és Gyenes Emánuel. Az elmúlt két évben mintegy 1458 pályázat érkezett, amelyek közül 240 egyéni sportoló és csapat nyert támogatást, a MOL által odaítélt szponzoráció összértéke 80 000 euró.

Az ötödik alkalommal megszervezett PR Awardra beküldött pályázatokat egyesült államokbeli, belgiumi, nagy-británniai és romániai kommunikációs szakemberekből álló zsűri bírálta el. Az idén a zsűri elnöke Peter Debreceny, az Egyesült Államok Institute for Public Relations elnöke volt, az általa vezetett elbíráló bizottság az International Public Relations Association által megszabott kritériumok alapján választotta ki a nyerteseket.