23/01/2007

Gyenes Mani bizonyított a Dakaron: 9. hely a pályakezdők kategóriájában

Gyenes Emánuel, aki a MOL Dakar Team tagjaként vett részt a Dakar ralin, minden idők legjobb, román versenyző által elért eredményét valósította meg: 9. helyezett lett a pályakezdők kategóriában és 46. helyezett az általános rangsorban.

„Mani nagyon tehetséges pilóta és biztosak voltunk abban, hogy sikeresen befejezi ezt a ralit. De mivel ez volt az első Dakar-részvétele, az hogy ennyire jó helyezést ért el alátámasztja, hogy igazi bajnok, aki már 22 évesen a világ legjobbjai közé tartozik. A MOL Románia továbbra is támogatni sportpályafutását” -, jelentette ki Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.

Ez a második év, amikor a MOL Románia támogatja egy romániai sportoló részvételét a Dakaron, a cég szándéka az, hogy ez a támogatás hagyománnyá váljék.

“Ezen az első Dakar ralin elértem azt, hogy jó helyezésem legyen. A sejtésem beigazolódott, nagyon nehéz volt. A Dakar a világ legnehezebb ralija, ahol mindanyiunknak szembe kellett néznünk homokviharokkal, dűnékkel, mozgó homokkal, kánikulai meleggel, még terorista fenyegetéssel is Maliban. Sikeresen megtettem azonban a pálya 8708 kilométerét, és a 46. helyezett lettem. Sokkal könnyebb lesz azonban a következő Dakar, ahol reményeim szerint az első 30 között fogok végezni” - jelentette ki Gyenes Emánuel.

Mani kétszeres Red Bull Romaniacs bajnok a szakértő kategóriában (2005 és 2006), nemzetközi enduro bajnok (2005) és, a romániai motorsport történelmében először, endurocross bajnok (2006).