17/07/2008
A MOL harmadik alkalommal meghirdetett Segíthetek? pályázati programjára 221 pályázat érkezett, amelyek révén mintegy 917 fiatal sportoló vagy művész igényelt támogatást. A pályázatok az ország 32 megyéjéből érkeztek 8 és 18 év közötti tehetséges sportolóktól és művészektől. A sport kategóriában igen változatos sportágak képviselői jelentkeztek: karate, sporttánc, tenisz, atlétika, úszás, sí, talajtorna, dzsúdó, sakk. A művészeti kategóriában szintén több ág képviselteti magát: zene, képzőművészet, néptánc, balett. “Az idén hirdettük meg először a pályázatot művészeti ágak képviselői számára, és nagyobb pályázati keretet állapítottunk meg a teljes program számára, hogy még több fiatal tehetségnek biztosítsunk anyagi támogatást. Ezen gyerekek családjai nagy összegeket fektetnek tehetségük továbbfejlesztésébe, és a hozzánk eljuttatott támogatási kéréseket összegezve jelentős az anyagi források hiánya. Örvendek, hogy erőfeszítéseink révén ilyen nagyfokú érdeklődést tudunk majd jutalmazni ” – jelentette ki Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója. Az elkövetkező időszakban dönti el a zsűri a nyertesek kilétét. A sportpályázatokat elbíráló bizottság összetétele: Violeta Beclea – a bizottság elnöke, Cosmin Cernat sportszerkesztő, Simona Amanar Tabara tornász, Doina Sava úszóedző és Tiberiu Troia, többszörös motorkerékpár-bajnok. A művészeti pályázatok elbírálója: Daniel Goiţi zongoraművész – a bizottság elnöke, dr. Erich Türk, egyetemi docens, Adriana Elian képzőművész, Corin Braga író, a Kolozsvári Bölcsészkar Dékánja és Nicolae Daian tenor. Az idén 60 000 euró áll majd a nyertesek rendelkezésére, hogy abból sportfelszerelést, hangszereket vásároljanak, hogy eredményesebbé tegyék felkészülésüket, vagy ebből fedezzék utazási költségeiket. Így az elmúlt három évben a pályázat révén kiosztott pénzösszeg eléri a 140 000 eurót. A Segíthetek? a MOL Románia által létrehozott társadalmi szerepvállalási program, amelyet a Teljesítményért és Kultúráért Egyesület bonyolít le. További részletek a programról a: www.csr-molromania.ro, www.molromania.ro és a www.performanta-cultura.eu honlapokon találhatók. |