15/02/2010

A hatékonyságnövelési intézkedések stabil üzleti eredményeket biztosítottak a MOL Románia számára

Tavaly, a nehéz gazdasági körülmények ellenére a MOL Románia piaci részesedése 11%-os maradt, míg az üzemanyag-eladás (literben) 5%-al csökkent. Elsősorban a RON euróhoz viszonyított értékcsökkenésének tudható be, hogy a vállalat euróban számított üzleti forgalma 23%-al csökkent 2008-hoz képest, körülbelül 450 millió euróra.

A forgalom csökkenéséhez hozzájárult a romániai üzemanyagpiac általános csökkenése is, amely elsősorban a kártyás üzletfelek fogyasztásában mutatkozott.

A válság hatása a vállalati kártyás-ügyfelek irányába történő üzemanyag-eladások mennyiségén érződik a leginkább,,amely az előző évhez képest 10%-al csökkent, felzárkózva a romániai üzemanyagkártya-piac általános csökkenéséhez.

A vállalat üzleti forgalmát főként a kiskereskedelmi és az üzemanyag-kártya üzletágak biztosították, de a többi üzleti szegmens, azaz a nagykereskedelem, petrolkémia és kenőanyag is hozzájárult az eredményekhez, utóbbiak enyhe növekedésről számoltak be 2009-ben a 2008-as eladásokhoz képest. A töltőállomás-hálózat shopjaiban levő termékkategóriák optimizálása is hozzájárult a vállalat stabil eredményeihez. A töltőállomások boltjainak eladásai majdnem a 2008-as szinten maradtak, enyhén az általános kiskereskedelmi piaci trend fölött.

A MOL Románia mindig a minőségre összpontosított, és ez még a válság idején is megkülönböztette versenytársaitól. Így 2009-ben az össz-eladáshoz viszonyítva a prémium kategóriájú üzemanyag-értékesítés tovább nőtt az előző évi arányhoz képest.

A társaság egy további kulcsfontosságú terméke a MultiBonus hűségprogram, amely egyedi a romániai üzemanyagpiacon, és amely 2008-hoz képest 50%-os növekedésről számol be a részvételi jelentkezéseket illetően.

A fent említetteknek köszönhetően, valamint a 2008-ban elkezdett belső hatékonyságnövelő programok eredményeként, illetve egy regionális hálózat-optimalizálási program keretében kilenc töltőállomás eladása révén a MOL Románia tavaly körülbelül 17 millió eurós profitot ért el. 

Az általános válság ellenére a tavalyi évben további befektetési programok valósultak meg. Így a MOL Románia 4 új töltőállomást nyitott meg, a mezőtelegdi üzemanyagraktárban pedig bevezette a számítógépes vezérlésű tankautótöltő-rendszert, és 20 töltőállomást korszerűsített a MOL Csoportban alkalmazott új vizuális standardoknak megfelelően. 2010 végére pedig 50 felújított romániai MOL töltőállomás várja az ügyfeleit modern külsővel, barátságos, kényelmes környezetben.

“A MOL Románia eddig jegyzett eredményei stabil alapnak tekinthetőek a további fenntartható fejlődés szempontjából. Pillanatnyilag egy 2015-ig tartó középtávú stratégia elkészítésén dolgozunk leányvállalatunk számára, amely a romániai piac lehetőségeit kívánja értékteremtésre fordítani. Tanulmányozzuk a lehetőségeket is, hogy miként bővítsük a vállalat tevékenységi körét, mindeközben támogatva a MOL márkanév ígéretességét a romániai fogyasztók körében.” – nyilatkozta Ferencz I. Szabolcs, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.