"Ültess egy fát, hozz létre vagy javíts fel egy zöld felületet a fenntartható jövő érdekében" – 2006. február
A globális környezetrombolás eredményeként jelentkező klímaváltozás szükségessé teszi ezen probléma tudatosítását és igényli minden egyes polgár aktív hozzájárulását, a már világszerte elfogadott "Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan" felszólításnak megfelelően.
Románia klímáját és domborzatát figyelembe véve, bizonyos tanulmányok szerint, az erdős felületek 40 - 45%-át kellene képezzék az ország összterületének. A jelenlegi állás szerint hazánk területének csak 26%-át borítják erdők, ami a 30%-os európai átlagnál is jóval alacsonyabb.
Ami a helységeken belüli zöldterületeket illeti, ezek szintén évről évre csökkenek a különböző fejlesztési infrastruktúra projektek eredményeként.
Ezen helyzet javítását tűzi ki célul a Polgár-Társ Alapítvány, a MOL Romániával közösen az "Iskolák a környezetért" program keretében, amely a gyerekek és ifjak bevonását célozza meg, faültetési, valamint zöldfelület létrehozási, feljavítási tevékenységekbe.
A program célja: az iskolás gyerekek, ifjak bevonása környezetvédelmi, valamint környezet feljavítási tevékenységekbe a Csíki medence területén, közösségi események keretében.
A programnak két része (komponense) van:
- Faültetési, valamint zöldfelületek feljavítását, létrehozását célzó projektek életbeültetésének finanszírozása
- Rajz és kollázs verseny
Faültetési, valamint zöldfelületek feljavítását, létrehozását célzó projektek életbeültetésének finanszírozása
A program keretében 27 pályázatot nyújtottak be. Az elbírálás eredményeként 12 pályázat - 23.787 RON támogatást nyert. A nyertes pályázatok életbeültetésével több mint 27.500 facsemete és 6.560 virágpalánta elültetésére kerül sor 6,5 ha külterületen, valamint 3.500 m2 felújított vagy a program keretében létrehozandó zöldfelületeken. Mindez közel 4.000 diák bevonásával történik.
Rajzverseny - díjazott rajzok
A meghirdetett rajzversenyre 83 munka érkezett. A díjak összege 990 RON. A beérkezett rajzok, 2006 április 22-én, a Föld Napja alkalmával, a Petőfi utcában voltak kiállítva.