A Zöldövezet program nyertesei
Huszonnyolc projektet támogat az idén a MOL Románia a Polgár-Társ Alapítvánnyal közösen meghirdetett Zöldövezet társadalmi felelősségvállalási program keretében, összesen 182 180 lej értékben.
A 2007 végén meghirdetett pályázati kiírásra 81 pályázat érkezett 27 megye 29 városából, az általuk igényelt összeg 623 325 lejt tesz ki.
A szakmai zsűri által kiválasztott nyertes civil szervezetek a megítélt támogatással 16 iskolaudvart, 7 közterületet, 4 óvoda és egy egyetem udvarát fogják felújítani. A projektek megvalósításában előreláthatólag 10000 önkéntes vesz majd részt, akik több mint 5500 csemetét és cserjét fognak elültetni körülbelül 3 hektárnyi területen.
„Számunkra rendkívül sokat jelentett a program ezévi finanszírozása szempontjából az az odaadás, amellyel a civil szervezetek az előző évek projektjeinek kivitelezésébe részt vettek. És mivel a helyi közösségek egyik legnagyobb gondját a zöldövezetek és a játszóterek vagy szabadidős létesítmények hiánya jelenti, a haszonélvezők kicsitől nagyig mind összegyűltek, hogy segítsenek az ültetésben vagy a közterületek felújításában, és így hozzájárultak városaik megszépítéséhez. Ékesszóló példa a Zöldövezet-díj tavalyi nyerteséé: a Pro Scoala 3 Egyesületnek sikerült az általunk adományozott anyagi támogatás segítségével más finanszírozókat is bevonni, és teljesen felújítani az iskola udvarát” – mutatott rá Szalay Zsolt, a MOL Románia ügyvezető igazgatója.
A tavalyi Zöldövezet program révén 18 város összesen 19 projektjét finanszírozták, melynek keretében több mint 58000 négyzetméter területen újították fel vagy telepítették újra a zöldövezetet, ezeken közel 6000 gyümölcsfát és díszfát, valamint több mint 6600 virág- és dísznövény-palántát ültettek el.
A MOL-Csoport a Zöldövezetet 2005-ben indította útjára regionális szinten, az azóta eltelt időszakban több mint 600 projektet nyújtottak be Magyarországon, Szlovákiában és Romániában, ezek közül több mint 80 projekt kapott támogatást. Magyarországon az idén 111 pályázatot nyújtottak be, amelyek közül 39 kapott támogatást, közel 13 millió forint értékben.
NYERTES PROJEKTEK 2008-BAN
| Nr. |
Organizaţia |
Localitate |
Suma aprobată |
| 1 |
Asociaţia Mereu Alături de Tine |
Bucureşti |
6.000,00 |
| 2 |
Asociaţia Proşcoala 3 Carei |
Carei |
7.500,00 |
| 3 |
Asociaţia Ecouri Verzi |
Cluj Napoca |
7.245,82 |
| 4 |
Asociaţia pt. Protecţia Mediului şi a Naturii Rhododendron |
Tg-Mureş |
4.605,00 |
| 5 |
Asociaţia Linisor |
Hunedoara |
7.500,00 |
| 6 |
Asociaţia Cultural Educativă Petőfi Sándor |
Tg-Secuiesc |
7.132,00 |
| 7 |
Asociaţia Ex Nobili Oficio |
Oradea |
7.500,00 |
| 8 |
Asociaţia Kozmutza Flora Egyesület |
Cluj Napoca |
7.500,00 |
| 9 |
Asociaţia I.L. Caragiale Maramureş |
Baia Mare |
7.500,00 |
| 10 |
Asociaţia Sighişoara Durabilă |
Sighişoara |
3.312,00 |
| 11 |
Asociaţia Ţinutul Secuiesc Verde |
Miercurea-Ciuc |
7.500,00 |
| 12 |
Consiliul Naţional al Intreprinderilor Private Mici şi Mijlocii din România filiala Arad |
Arad |
7.215,00 |
| 13 |
Eco Alba Iulia |
Alba Iulia |
7.175,80 |
| 14 |
Asociaţia de Părinţi Step by Step |
Tg-Secuiesc |
7.128,00 |
| 15 |
Organizaţia CARITAS Alba Iulia punct de lucru Petroşani |
Petroşani |
5.358,64 |
| 16 |
Asociaţia Harmonia |
Odorheiu Secuiesc |
6.000,00 |
| 17 |
Arcada - Arkad - Arkade |
Tg-Mureş |
5.852,00 |
| 18 |
Asociaţia Maica Precistă |
Petroşani |
7.040,00 |
| 19 |
Fundaţia Kisgyermekért Egyesület |
Miercurea-Ciuc |
6.000,00 |
| 20 |
Asociaţia Iuventa - asociaţia elevilor din Liceul Pedagogic Ploieşti |
Ploieşti |
7.500,00 |
| 21 |
Serviciul de Ajutor Maltez în România - Sucursala Aiud |
Aiud |
7.500,00 |
| 22 |
Federaţia ONG-rilol din judeţul Maramureş |
Baia Mare |
6.680,00 |
| 23 |
Asociaţia ECO-ORA |
Orăştie |
4.605,00 |
| 24 |
Asociaţia Tinerilor Maghiari de pe Valea Târnavei Mici |
Târnăveni |
7.500,00 |
| 25 |
Fundaţia Creştină RCE Speranţa Copiilor |
Arad |
7.500,00 |
| 26 |
Fundaţia Copii Fericiţi |
Cluj Napoca |
7.500,00 |
| 27 |
Asociaţia Micimackó Egyesület |
Miercurea-Ciuc |
7.500,00 |
| 28 |
Asociaţia Tinerilor Maghiari din Covasna |
Sf-Gheorghe |
830,74 |
| |
|
Total |
182.180,00 |